Szakmai nap Diakónia-szakos hallgatók számára

Április 27-én, szerdán a PKE Teológiai Tudományok Tanszék I. és II. éves Diakónia-Szociális Teológia-szakos hallgatói szakmai napon vettek részt a Keresztyén Diakóniai Alapítvány Kolozsvári és Mérai székhelyén. 

 

20160427 102336

A diakónia-szakos hallgatók redszeresen vesznek részt szakmai gyakorlaton. Mivel az I. éves hallgatók közül öten munkakönyves állásban tevékenykednek az Erdélyi Református Egyházkerület által alapított Diakónia Keresztyén Alapítványnál, adta magát az ötlet, hogy egy olyan szakmai napon vegyenek részt a hallgatók, amelyen együtt lehetnek az I. éves diákok, jobban megismerhetik egymást, és a diakóniai munka sűrűjében találkozhatnak. Ebbe az elgondolásba kapcsolódtak be a II. éves hallgatók, és közösen utaztunk Kolozsvárra, hogy egy élményekben és tapasztalatszerzésben gazdag nap részesei legyünk.

Kolozsváron Dr. Sárosi Arthur igazgató úr fogadta a diákokat, majd Kovács Jozefa, Pepel Blanka és Székely Csilla I. éves hallgatók mutatták be képes vetítéssel a Diakóniai Alapítványt, beszéltek a munkájuk során szerzett tapasztalatokról, hasznos gyakorlati tanácsokkal látva el diáktársaikat. Bátorítottak mindenkit, hogy túl a kötelező szakmai gyakorlaton, önkéntesként próbáljanak beilleszkedni egy általuk vállalható diakóniai munkaterületre valamelyik intézményben, ezzel több felelősséget vállalva a szakmai tapasztalatszerzés területén. 

20160427 125625

Gáll Katalin, a "Jó Testvér" öregek otthonát mutatta be a hallgatóknak, ismertetve velük az intézmény történetét, működését. Ismét sok hasznos tanácsot kaptak a hallgatók, felmerülő kérdéseikre válaszokat.

20160427 160442

Utunk a Kolozsvártól 15 km elhelyezkedő Mérára vezetett, ahol épp az előző nap avatták fel a "Mamácska" öregek otthona új épületszárnyát. Itt Simon Péter János, és Ungvári Mihaela I. éves hallgatók fogadták a diáktársaikat, és bemutatták az intézményben folyó diakóniai munkát. Tanulságos volt betekintést nyerni a diakóniai munka hétköznapjaiba, diákjainkat munka közben látni.

Köszönjük a Diakónia Keresztyén Alapítványnak, hogy fogadták diákjainkat, Egyetemünknek, hogy megvalósulhatott ez a szakmai nap, valamint az évfolyamfelelős tanároknak, drd. Pásztor Ritának és drd. Kulcsár Árpádnak, hogy előkészítették, és megszervezték ezt az alkalmat. 

20160427 11115420160427 11121120160427 12570020160427 161330

forrás: teologia.partium.ro