A Genfi Egyház Kátéja

A Királyhágómelléki Református Egyházkerület és a Partiumi Keresztény Egyetem jeleskedik a hasonmás-kiadások gondozásában – hangzott el Dr. Ősz Sándor Előd  bemutatása során. Először a Váradi Biblia hasonmás kiadásánál bábáskodtak, majd kiadták Méliusz Juhász Péter fordította Jób könyvét, most pedig a Genfi Kátét.

Kálvin első Genfi Kátéja nem aratott sikert, ezért néhány év elteltével, amikor a reformátor ismét Genfben van, egészen más szempontok alapján készíti el a káté másik változatát. A kérdések megfogalmazása és stílusa azt mutatja, hogy ebben a lelkész beszélget a katekumenussal. Méliusz Juhász Péter 1563-ban adott ki egy kátét ezzel a címmel: Kálvin János nyomán írt káté…, de erről kiderült, hogy valójában nincs kapcsolatban Kálvin tanításaival.

1695-ben Zilahi István prédikátor fordította le Kálvin második Genfi Kátéját. Kiadását Baczoni Baló Mátyás özvegye támogatta patrónusként. 1691-ben a Habsburgok magukhoz csatolják Erdélyt. Emiatt sok reformátuson lett úrrá a letargia, és Zilahi István úgy érezte, hogy nemzedékének nagy szüksége van a disputáló második Genfi Kátéra. Ebből mindössze 10 példány marad fel különféle állapotban.

A hasonmás kiadásokra azért van szükség, mert ezek által különösképpen kötődhetünk a múlthoz. Ez a könyv azonban különbözik a hagyományos hasonmás kiadásoktól, ugyanis az eredeti kiadás mellett olvashatjuk a modern tipográfiai formájú Czeglédi-féle fordítást is. Nagyszerű ajándék ez most, amikor a katekizációs istentisztelet reneszánszát éli a református egyházban.

A kötet előszava: 

Az Egyház fundamentuma a próféták és az apostolok tanítása

Őseink is a helyes istentisztelet gyakorlásának az útját keresték és erre nézve írta Kálvin 1545-ben ezeket a sorokat: "Azt bizonyára másnemű iratok is mutatni fogják, hogy mi volt a mi nézetünk a vallás dolgában, de azt, hogy egyházaink között miféle tanbeli megegyezés állott fenn, világosabb okmányból nem lehet majd észlelni, mint a katekizmusokból. Mert ezekből nemcsak az fog kitűnni, hogy mit tanított egyszer az egyik, vagy a másik ember, hanem azt is, hogy micsoda elemi oktatásban részesült nálunk gyermekkorától fogva a tudós és tudatlan egyaránt, hogy ezt az összes hívek mintegy a keresztyéni közösség ünnepélyes szimbólumának tartsák. És bizonyára ez volt a fő okom arra, hogy ezt a kátét kiadjam."

A nevezetessé vált, nem az 1537-es szövegezésű, hanem az 1542-es, január hónapjában, francia nyelven megjelent Genfi Káté címlapján az Efézus 2,20 verséből ez áll: "Az Egyház fundamentuma a próféták és az apostolok tanítása."

Kálvin azt jegyezte fel, hogy amíg e kátét írta, Isten érezhetően vele volt. 

A már említett 1545-ös esztendő novemberében maga Kálvin fordította ezt a gyakorlatban is bevált kátét latin nyelvre, és előszóval ellátva ajánlotta Kelet-Frízland kereszt alatt lévő, megpróbált gyülekezeteinek. Ettől kezdve vált közismertté, úgy mint "a" Genfi Káté. 

Ezt a hitvallást annakidején minden vasárnap, déli 12 órakkor tanították a genfi templomokban a 10 és 15 év közötti gyermekeknek. A katekhizáció végeztével a konfirmálókat a hitbeli tudásuk felől "kikérdezték", és azután az Úr asztalához járulhattak. (Genfben évente négyszer osztottak úrvacsorát.)

A Genfi Kátéval kapcsolatos, első személyes élményünk 1975 januárjára esik, és egy magyarrégeni családlátogatáshoz kötődik, amikor a mezőségi híveinknél arról érdeklődtem, hogy van-e magyar könyvük és hogy mit olvasnak? A hetven fölött járó Székely László és Székely Sándor, az "udvarház" két ikertestvér lakója erre összenézett és a padlásról lehoztak egy kézíratos légeni térképet és néhány nagyon régi nyomtatványt, többek között a Genfi Káté példányát. (Egy szakácskönyvet és egy méhészetről kiadott művet is mutattak, ez utóbbit mindenketten olvasták. Akkor nem ötlött fel bennem, hogy Misztótfalusi Kis Miklós feleségének, Székely Máriának a késői rokonainál vendégeskedtem. Később örömmel hallottam, hogy a Székely Mária édesapja által ajándékozott, hímzett légeni úrasztali terítő megkerült, és éppen napjainkban restaurálták.)

Hollandia és Svájc könyvtáraiban hiába kerestük, eddig még nem leltünk az 1695-ös kiadásra. 

A Genfi Kát az évszázadok során a református egyház legfontosabb hitvallásai közé tartozott, teológiája beépült a Heidelbergi Káté tanításának a szövegébe. 

A Genfi Kátét elöszőr Méliusz Juhász Péter fordította magyar nyelvre, feltehetőleg még a Kálvin (1509-1564) életében. Zilahi István marosvásárhelyi lelkész fordításának kiadása teljes mértékben talál Misztótfalusi Kis Miklós művelődési és egyházépító célkitúzéséhez, mert, akárcsak Szenci Molnár Albert, a Biblia és az énekeskönyv mellé a népének ezt a kátét is a kezébe adta. 

A neokálvinizmus hatására Czeglédi Sándor fordítja és adja ki az 1545-ös szövegű latin kátét magyarul, Pápán, 1907-ben, újrakiadták 1912-ben, majd a Kálvin János Kiadó gondozásában 1998-ban. E három XX. századi kiadás egyikében sem történik említés a Misztótfalusi bátor vállalkozásáról. Egyházpolitikai szemszögből nézve, amikor 1690 és 1700 között összesen tíz magyar protestáns (református, lutheránus és unitárius) hitvallás jelent meg, ez a kálvini káté 1695-ben, az ellenreformáció kiteljesedésének idején mintegy mementóként szolgált a vallásszabadság (emlékének) védelmében. Az idegen uralom berendezkedésének idején a fő feladata, a hitre való nevelés és az identitás mibenléte mellett kifejezi azt is, hogy Erdély református egyháza az európai protestáns egyházak családközösségéhez tartozik. 

Dr. Hermán M. János