„Élet az egyetemen túl”

Karriertanácsadás leendő pedagógusok számára (interaktív beszélgetés)

Meghívottak: Bajkó Edina, Gabnai Lívia, Nagy Csilla, pályakezdő pedagógusok, (volt) szakkolisok

Időpont: 2020.11.11., 14 óra

Helyszín: Google Meet


„Élet az egyetemen túl – Karriertanácsadás leendő pedagógusok számára”

Partiumi Keresztény Egyetem Szakkollégium – Neveléstudományi Műhely

Pedagógushallgatóként mindig nagy örömmel és érdeklődve hallgatom azokat, a már pályán lévő pedagógusokat, akik saját tapasztalataikat, élményeiket osztják meg, mesélik el a szakma gyakorlásával kapcsolatban. Erre nyílt lehetőségem első-, másod- valamint néhány harmadéves hallgató társam mellett a Partiumi Szakkollégium Neveléstudományi Műhelyének keretén belül, online térben megtartott  beszélgetés során, melynek témája a pályakezdés, karriertanácsadás volt. A meghívott vendégek (Bajkó Edina, óvónő - Érmihályfalva; Nagy Csilla, tanítónő - Arad; Gabnai Lívia, óvónő - Orosháza)  az egyetem frissen végzett hallgatói, egykori és jelenlegi szakkollégiumi tagok voltak, akik idén ősszel kezdték meg pedagógusi munkájukat. Ők meséltek a hallgatóságnak a pályakezdéssel kapcsolatos tapasztalataikról, arról, hogy milyen az élete, milyen nehézségekkel kell szembenéznie egy kezdő, kevésbé tapasztalt pedagógusnak.

            Edina óvónéni, annak ellenére, hogy ő eredetileg tanítónői pályára készült, nagyon lelkesen és szeretettel mesélt „gyerekeiről”, a nagycsoportosokkal való tevékenységéről és az óvodai életről. Kiemelte, hogy a tanítás során nagy hasznát veszi azoknak a szemléltetőeszközöknek és módszereknek, melyet az egyetemi évei során készített vagy sajátított el. Az online térben történő oktatás az ő munkáját is megnehezítette, de rugalmasságának és találékonyságának köszönhetően a csoportban minden gyerek lehetőséget kap arra, hogy bekapcsolódjon a digitális tevékenységbe, és meghallgasson egy-egy mesét vagy verset az óvónéni előadásában.

Csilla, az aradi tanítónő a szimultán oktatás nehézségeiről illetve örömeiről mesélt a jelenlévőknek. Egy kezdő pedagógus számára egy sima összetételű osztály is sok feladattal, fennakadással járhat, így egy összevont osztállyal való pályaindítás nagyon félelmetesen hangzik. Csilla azonban nem futamodott meg, s a kezdeti bizonytalanság, kétségek ellenére szépen ráérzett arra, hogy hogyan tudjon egyszerre dolgozni az előkészítő-, első-, harmadik és negyedik osztályos gyerekekkel. A digitális oktatásnak a  hátrányai mellett, ő az előnyeit is hangsúlyozta, figyelembe véve osztályának összetételét. Az osztályteremben nehezebben tudta megoldani azt, hogy egyénileg dolgozzon a különböző életkorú gyermekekkel, míg az online térben lehetőség nyílt arra, hogy a tanulókkal külön-külön is foglalkozzon, hangsúlyt fektetve a lemaradások bepótlására, a fejlesztendő készségek, képességek gyakoroltatására. Fontosnak tartja, hogy a tananyag átadása mellett a gyerekek lelkére, érzelmeire is odafigyeljen, ezért sokat beszélgetnek egymással.

Lívia beszámolójából áradt a szeretet, ragaszkodás, rajongás, amivel a gyerekek felé viszonyul. Boldogan mesélt kiscsoportos gyerekeiről, arról, hogy milyen sok szeretetet és energiát kap tőlük nap mint nap.  Lelkesen számolt be arról, hogy abban az egyházi óvodában, amiben ő dolgozik, milyen vallási, bibliai történetek köré épülnek fel a heti, havi témák és ennek megfelelően hogyan valósítják meg a különféle tevékenységeket. A magyarországi óvodai rendszerről, illetve az intézménybe való elhelyezkedésről is szót ejtett.

            Mindhárom pedagógus egyetértett abban, hogy teljesen más már az a helyzet, amikor ők vannak „kettesben” csoportjukkal, osztályukkal, mint az a szituáció, amikor a gyakorlat során a gyakorlatvezető és a tanítónő, óvónő felügyelete alatt kell tanítani, úgymond lenyűgözni mindenkit, gyerekeket és pedagógusokat egyaránt. Bevallották, hogy az első hetekben, néhány alkalom során  még izgultak és féltek a gyerekek elé lépni, de később már ez az érzés eltűnt és a nyugalom, a higgadtság vette át a helyét. A lányok kiemelték azt, hogy bár sok papírmunkával, felkészüléssel, stresszel, és fáradtsággal jár a pedagógusi lét, de ezért mindenért kárpótolja őket a gyerekek szeretete, mosolya, kedves szava, érzelmi és értelmi fejlődése. Legyenek akármilyen fáradtak, amikor belépnek a csoportszobába, osztályterembe az ott lévő kisemberek energiával és életkedvvel töltik fel őket. Fiatalos lendülettel beszéltek szakmájukról, kitartó, lelkes, szerető és szerethető pedagógusokként mutatkoztak be.

            Mint minden szakmának, a pedagóguslétnek is megvannak a maga szépségei és nehézségei egyaránt. A kulisszatitkok, melyekbe beavattak minket a meghívott vendégek, azt bizonyítják és arra bíztatnak engem is, hogy az akadályok, melyek kezdőként, tapasztalatlanként talán még meredekebbnek, kiélezettebbnek tűnnek, kitartással, odaadással és a gyerekek szeretetéből táplálkozva leküzdhetők, átléphetők. Motiváló volt hallani olyan pedagógusoknak a tapasztalatait, akik nemrég még hozzám hasonlóan egyetemi hallgatók voltak, mert így megmutatták számomra azt, hogy kezdőként is helyt lehet állni, és nem lehetetlen feladat az első tanítási heteket, hónapokat végigvinni, megélni. Fontos az, hogy minden lehetőséget kihasználjunk, elfogadjunk még ha az nem is az eredeti elképzelésinknek felel meg, mert abban is megtalálhatjuk helyünket a kihívások és sikerélmények által, kellemes meglepetésben lehet részünk, egy új oldalát ismerhetjük meg önmagunknak. Példa erre Edina óvónéni és Csilla tanítónéni beszámolója, akiknek nem úgy alakult az elhelyezkedésük, mint ahogy szerették volna, de itt is jól érzik magukat és ki tudtak teljesedni pedagógusként.

            Köszönjük szépen, Edina, Csilla és Lívia az élménybeszámolókat! Tanulságosak, bíztatóak és motiválóak voltak a pedagógus szakma előtt álló hallgatók számára.

 

Kléh Zsófia 2. éves hallgató

Nem nov11124908163 3827420347277069 5877818881247560502 o124920489 3827420997277004 5366203971984544382 o124929693 3827419807277123 5533681309428670541 o

forrás: tanitokepzo.partium.ro