6. Teológiatörténeti Konferenciára

kerül sor 2019. november 22-én, pénteken a PKE-n.

KONFERENCIA FELHÍVÁS

Szeretettel hívjuk és várjuk a 
Nagyváradi Partiumi Keresztyén Egyetemen 
2019. november 22-én, pénteken 
megrendezésre kerülő hatodik 
teológiatörténeti műhelykonferenciára
.

Az alkalmat a Magyar Protestáns Teológiatörténeti Műhely, a Sulyok István Teológiai Intézet, az Magyarországi Református Egyház Doktorok Kollégiuma vallástudományi szekciója, a Debreceni Akadémiai Bizottság művészeti, bölcseleti és vallástudományi szakbizottsága szervezi.

Vizsgált témakör:
A magyar protestáns teológiai gondolkodás története a kezdetektől napjainkig

A szervezők célja, hogy tanuljunk egymástól, finomítsuk a kutatás módszereit és az évente megrendezésre kerülő műhelykonferenciák által összehangolt kutatási projektet alakítsunk ki. Az előadóktól elsősorban olyan résztanulmányok bemutatását várjuk, melyekben egy-egy kiválasztott teológus munkásságát, vagy művét értékelik. Fontos, hogy a választott téma tárgyalása során jelenjen meg a teológiai, dogmatikai elemzés és értékelés, mely kíséreljen meg választ találni arra a kérdésre, hogy a kiválasztott személy milyen irányzat(ok)hoz sorolható. További kutatási célkitűzés lehet, hogy az egyes teológiai irányzatokra jellemző témák és gondolatok miként jelennek meg az adott személy munkásságában, kiválasztott művében. 

Jelentkezési határidő:
2019. október 18.

Jelentkezni az előadás tartalmát összefoglaló 10-15 soros kivonattal lehet,
melyet a következő e-mail címre kérünk elküldeni: abraham.kovacs@ptsem.edu

A korábban kialakult gyakorlat szerint 25 perces előadást várunk, melyeket majd 10 perces vita fog követni. Azt kérjük, hogy a jelentkezés során az előadó tegyen javaslatot egy korreferátumot készítő kolléga személyére vonatkozóan is. Az ő feladata lesz, hogy az előadásra utólagos megjegyzésekkel készüljön. Az eredményes vita érdekében kérjük továbbá, hogy a megtartásra kerülő előadás anyagát a műhelykonferencia előtt egy héttel (ez idén 2019. november 14.) a korreferátor, és a megadott e-mail címen a szervezők is kapják meg. A konferencia után a letisztázott és tanulmánnyá érlelt írásokat, a Magyar Protestáns Teológiatörténeti Könyvtár egy későbbi tanulmánykötetében történő megjelentetés reményében, majd 2020. február 28-ig ismételten össze kívánjuk gyűjteni. Az ehhez szükséges egységes formai kritériumokhoz a későbbiekben külön útmutatót fogunk küldeni. 

Az újabb eredményes tanácsozás reményében, üdvözlettel:
Dr. Kovács Ábrahám és a szervezőbizottság tagjai, 
dr. Baráth Béla, drs. Kulcsár Árpád, dr. Pálfi József

Részletes program:

Teoltörténeti konferencia a PKE-n -program-2019

 

Teotort2019 web 01 2

forrás: www.partium.ro