Idősellátó intézmények szakemberei a Partiumi Keresztény Egyetemen

2022. október 20-21 között a Partiumi Keresztény Egyetem tudományos-szakmai műhelynek adott otthont, azzal a céllal, hogy teret biztosítson az idősellátás területén tevékenységüket intézményvezetőként, programmenedzserként,  szociális munkásként, idősgondozóként, kutatóként kifejtő szakemberek  találkozására, párbeszédére.  

A szakmai fórum ötlete a nagyváradi idősellátásban kulcsszerepet betöltő szociális szakemberek kezdeményező csoportjából indult ki, akik közül többen is a PKE, illetve elődintézménye, a Sulyok István Református Főiskola végzettjei. A szervezők felhívása pozitív visszhangra talált, egyértelműen jelezve, hogy a hazai magyar idősgondozás kulcsszereplői körében reális igény van az összefogásra, arra, hogy tapasztalataikat, tudásukat egymással megosztva az eddigieknél is hatékonyabban építsék be szolgáltatásaikba a szakmai innovációt. Ennek eredményeként a rendezvényen 11 idősgondozó intézmény több mint 30 szakembere vett részt, a régiók széles spektrumát átfogva, a Partiumtól a Székelyföldig.

A PKE Humántudományi Tanszéke mellett partnerként bekapcsolódott a rendezvény előkészítésének folyamatába a Szegedi Tudományegyetem Egészségtudományi és Szociális Képzési Karának Sociális Munka és Szociálpolitika Tanszéke. Az esemény szakmai-tudományos értékét a meghívott előadók is növelték. Plenáris előadást tartott Dr. Asztalos Bernadett (Semmelweis Egyetem adjunktusa), Vinczéné Pálfi Judit  (Királyhágómelléki Református Egyházkerület missziói előadó-tanácsosa), valamint Dr. Kiss Gabriella  (Caritas Catolica, Szent Erzsébet Idősek Otthona, Gyergyószentmiklós és Babeș-Bolyai Tudományegyetem). A műhelymunkák szakmai irányításába bekapcsolódtak Dr. Vida Anikó (Szegedi Tudományegyetem) és Dr. Patyán László  (Sárospataki Református Teológiai Akadémia) főiskolai docensek is.

A szakmai műhely munkálatai, a termékeny eszmecserék,  egyeztetések nyomán megerősítést nyert, hogy a magyarlakta régiókban működő idősgondozási intézmények számára jelentős szakmai hozadékot eredményezne, ha szorosabb kapcsolatokat, együttműködési hálózatot alakítanának ki egymással. Ebben a felsőoktatási intézmények szellemi forrásközpontokként tölthetnének be összefogó, katalizáló szerepet.

A Partiumi Keresztény Egyetem kinyilvánította, hogy tudományos és szervezeti hátteret biztosít az újszerű kezdeményezés számára, amelyben az idősgondozás fontos, sürgető megoldásokat igénylő ügyének szolgálata mellett közösségépítő küldetésének betöltésére is kiváló lehetőséget lát.  

Képek forrása: https://m.facebook.com/incivisuals

 

kezdokep2kep4kep1kep5kep6kep7kep8kep9kep10kep11